A mamám most lépett át a másvilágba, ezért fontosnak tartom, hogy erről írjak. A halál mint megsemmisülés nem létezik. Egyszerűen csak kiköltözik a lélek a testből, amit eddig a jelenléte teljesen betöltött. De attól, hogy nem tartózkodik a testben a lélek még nem semmisült meg. Sőt, ott van köztünk, főleg az első időkben, hogy segítsen átvészelni belső gyászunkat. Nem kell félni a haláltól, de jobb felkészülni rá. Az elfogadás és a szeretet a legfontosabb ezekben az időkben, mind az elmenő mind az itt maradottak számára. Tudni, hogy ez a legjobb. Amit tudott a feladatai közül, azt a lélek elvégezte, miért szenvedjen még, ha van más lehetőség is, ami sokkal jobb neki? Továbbá nagyon fontos rendezni az utolsó időkben a „lelki békénket”, tehát megbocsátani, bocsánatot kérni és kimutatni a szeretetünket. Ez is mindkét félre igaz. Egy mondat képes elfeledtetni hosszú évek konfliktusait. Fontos, hogy minden rendben legyen a szívünkben a búcsú idején. Megértettem, hogy az élet lényege a szeretet és minden más illúzió. Nem azért vagyunk itt, hogy „öldököljük” egymást, hanem hogy a szeretetet tanuljuk, kifejezzük, éljük. Nem létezik a halál – a problémát a halál sosem oldja meg, mert ismét szembetalálkozunk vele más személy képviseletében.
Amikor a lélek távozni készül, sokan vannak körülötte és támogatják őt minden szeretetükkel. Már örömmel, izgatottan várják a másvilágon, olyan mintha ünnepségbe készülne, ahol ő a főszereplő. Igazából haza készül, az igazi otthonába – mert élete lehet itt a Földön is, de más bolygókon is – a szíve viszont mindig Istenhez tartozik, mivel Isten gyermeke, akárhol, akármilyen formában éljen is.
Ha az itt maradónak hiányérzete van, nyugodtan vegye fel a kapcsolatot az eltávozott lélekkel. Ha valaki nem érzékeli a lelket, akkor beszélhet hozzá és lehet, hogy a jelenlététől már megnyugszik, illetve azt is meg lehet beszélni vele, hogy álmában látogassa meg. Ezt mindig megbeszéltem mindenkivel és jöttek is mind sorra az álmomban. Még most is, hogy már tudok beszélgetni a lélekkel vagy legalábbis érzékelni azt.
A mamám nagyon szerette a misét, ahol valóban egy nagy békeérzet lett úrrá rajtam. Egyszerűen jól éreztem magam és legszívesebben beleolvadtam volna a lemenő nap fénysugaraiba, az engem körülvevő természetbe, amikor kiléptem a templom ajtaján. Ez a mise a mamáért volt és meglepődtem azokon a dolgokon, amit a pap néha mondott, és amit kért a mamámért, pl. hogy bocsánatot nyerjen, belépjen a menyek kapuin, stb, mert hiszen ez már rég megtörtént vele. A mamám ott van, boldog, megbocsátottak neki, otthon van. Persze a lélek ott van a saját temetésén általában, de a misén ott voltak a mamám szülei is mellettem a padban. A mamám boldog volt, nagyon aranyos, és épp azt mondta nekem a lelke, amivel problémája volt és nekem is van. Azt mondta, hogy úgy éljek, amiben hiszek, és hogy a szívemre hallgassak. Hogy nem kell megfelelnem, mert aki szeret, az úgy szeret, amilyen vagyok. Már mentem volna ki a ravatalozóból és megkérdeztem valamelyik égit, hogy miért vagyunk itt ilyen sokáig, mire jött a válasz, hogy az anyukámnak még idő kell. Idő, amit megkaptunk – anya is, a papám is, én is, a mamám is. Felkészülhettünk, és a végén már mindenki tudta hogy mi lesz – csak el kellett fogadni halála előtt. Ebben azt hiszem kellett segíteni egy kicsit a mamámnak is. Szűz Mária szeretete ebben sokat segít, habár én Mária Magdolnát is kértem, hogy vigyázzon rá, illetve a behajtót vagy halálangyalt, aki ott volt már egy ideje mellette, hogy legyen hozzá gyengéd… Ugyan nem voltam ott abban a pillanatban, de úgy érzem, hogy minden rendben és hogy ez jól ment. Amikor megláttam a halott testet, nem éreztem különösebbet, mert az üres volt – üres bábu vagy nem is tudom minek nevezzem. Ezért nem okozott gondot az sem, amikor a földbe tették, hiszen ott a helye. Visszakerült a Földanyához, amit ő adott eszközül a léleknek. A Föld évezredek óta követi a születés és az elmúlás ciklusát a maga bölcsességével. Ez a Föld működési rendje. Valami elmúlik, hogy egy még jobb születhessen. Átalakul valamivé, ami jobban passzol a körülményekhez. Az a test már nem a mamám volt. A mamám körüllengett minket és folyamatosan tartottam vele a kapcsolatot. Meditációban már ismét kisbabaként láttam, van egy 3-4 évvel idősebb bátyja. :) Nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, csak ezt láttam. Mindig tájékoztattak az égiek a folyamatokról is, hogy a mamám már úton van és nem fog visszafordulni – ez 2 nappal a távozása előtt volt. Tehát igazából ő mindig itt van, amikor szükség van rá – viszont el kell engedni, hogy készülhessen a következő életére, és újból megtervezze az égiek segítségével a háló tervét, hogy hogyan tovább – mit szeretne megélni, mit kell megtanulnia, stb.
Ugyanakkor nem érzek nagy különbséget aközött, hogy a lélek épp testben van-e vagy nem. Ugyanúgy lehet beszélgetni testben jelenlevő lélekkel is, ha másképp nem tudjuk megoldani vele a problémánkat, és ugyanúgy lehet táncolni is velük. Én pl. így gyógyítom a család női vonalát és ott oly mindegy, hogy él-e vagy nem, vagy már más testben van – egyszerűen akkor ott van mindenki, aki ebben a folyamatban részt kíván venni, hogy segítsen nekem.
Létezik a tudatos halál is, amikor valaki teljesen tudatosan készül az átlépésre. Vannak és voltak olyan embercsoportok, akik készültek a halálra, elhagyták a testüket, és ismét visszajöttek, hogy amikor eljön az idő vagy ők maguk tudatosan úgy döntenek, hogy itt az idő, minden további nélkül átlibbenjenek és ekkor már ott is maradnak. Ha ez nem is megy, tudatosan készülni így is lehet. Ebben a szeretet és az elfogadás segít – mint mindenben. Mindent elrendezünk magunk körül, minden belső és külső konfliktusunkat, hogy békére leljünk a szívünkben és átadjuk magunkat, megadjunk magunk az Istennek és az Istennőnek (ki miben hisz). Ez egyben a belső béke és a harmónia titka is. Egy belsőséges viszony felépítése önmagunkhoz és Istenhez. Tudatosnak lenni, elfogadni, szeretni…önmagunk, és akkor minden rendben van, mert ezáltal meg is értjük a dogokat. Csupán átlibbenünk könnyedén az Isten/nő ölébe a már távozott szeretteink közé és ugyanúgy tarthatjuk a kapcsolatot az élőkkel is – hiszen sokuk szintén él, csak már más testben. Így hát nem létezik szétszakítottság, egyek vagyunk a szeretetben és mindig mindenki elérhető. :)
-Rita-
