A fájdalom tünet, egyéni érzés, s egyben figyelmeztető jel, jelzés, vagy túlzott fokozódása vészjelzés! A fájdalomérzést lelki és fizikai tényezők éppúgy befolyásolják, mint a környezet miatt keletkezett, és az egyéb élet helyzetek, valamint a műveltségi képességünk is.
A fájdalom által elfoglalt terület, kialakulhat az egész testünkön, szerveinken, izmainkban stb.
Lelki jellemzői: Olyan felhalmozott dolgaink gyűltek össze, amik megkeményedtek, berögzültek, amire oda kell figyelnünk, mert fáj, és fáj, kellemetlen helyzeteket generál.
A belső énünk figyelmeztet, szól és mégsem foglalkozunk vele igazán. A tüneteket minél előbb szeretnénk elküldeni, valahol megszakad a párbeszéd. A természet törvénye követeli, hogy a negatív problémákat tárjuk fel, tanuljunk belőle és töltsük fel pozitív cselekedetekkel.
Amikor ez nem sikerül, falat emelünk és még jobban élesednek fájdalmaink, beindul az erjedés, gázosodás, ami egyszer áttör az akadályon, de már olyan szinten, hogy megoldást kell találjunk. A fájdalom az egyszerre jelenlévő, de ellentétes tudás összecsapásából meríti energiáját.
Gondolkodjunk, mikor is szokott leginkább fájni lelkünk? Amikor nagyon is tisztában vagyunk a helyes megoldással a kivezető úttal, csak nincs bátorságunk megtenni. Az adott testrészek szimbolikus jelentései segítenek ebben az elengedésben, a félelem legyőzésében.
Fantom fájdalom: Az orvosok azt mondják, vetített hallucinált állapot, amit a beteg igen kínzó, súlyos fájdalomként él meg. A spirituális emberek tudják, hogy az aura tárolja az információt, ennek megfelelően kell segíteni a páciensnek, aki képes legyen az elfogadásra, feldolgozásra-és tanulásra. Átértékelni az életet, úgy ahogy van, a lehetőségekhez alkalmazkodva.
A felszámolás és gyógyulás érdekében, cselekedjünk helyesen, hallgassunk szívünk tiszta érzéseire. Fogadjuk el Isten legnagyobb kegyelmi, szeretetteljes ajándékát, hogy ismét kaptunk egy esélyt a változtatásra. Igyekezzünk kevesebbet véteni, köszönjük meg az áldást, és bocsássunk meg önmagunknak. További vágyunk és cselekedetünk az egységre, harmóniára irányuljon, hogy teljességgel tudjon áramolni a szeretet minden irányban.
Felhasznált irodalom: Pósa Ferenc A betegség mint pótcselekvés / 3. kiadás
Írta: Inci

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése